Egy újabb összeesküvés-elmélet (kf)

Sétáltunk által a tónál, és a szikrázó kék égséget kettészelte egy repülő, mire a kis Frank előállta a következővel:

– Na – mondta, és kitakarta a napot. – És ehhez mit szólsz?

– Menjünk inkább – mondtam, és a virágokat néztem, meg a zöld füvet, meg az aranyesőnek nevezett bokrokat. Idén, állapítottam meg, olyan hirtelen jött meg a tavasz. Még a téli álmom aludnám?

– Ehhez mit szólsz – kérdezte megint –, ehhez a maláj repülőgéphez?

Ja, hogy ahhoz.

– Semmit.

– Ó! – mondta a kis Frank. – Olyan nincs, hogy nem szólsz hozzá semmit. Ehhez mindenki szól valamit.

– De nekem nem jutott róla eszembe semmi.

Megállt, és végigmért, egészen lenézően. Azaz: nagy igazságot fog kinyilatkoztatni.

– Mindenkinek eszébe jut róla valami – mondta. – Ez pszichológia. Ugyanis történt valami, ami ésszel megmagyarázhatatlan, és a világegyetemben nem maradhat olyan lyuk, amit az emberi fantázia ne próbálna meg betömni. A világ ellenséges, és vagy megismerjük és hipotéziseket állítunk fel, vagy, ha nem sikerül megismerni, hipotéziseket állítunk fel. El kell hitetnünk az agyunkkal egy magyarázatot, hogy a pszichénk megnyugodjon.

Tizenegy éves... ha nem fiktív alak lenne, fogadnék, hogy fiatalon meghal.

– Igazad van – mondtam –, valami mégiscsak eszembe jutott. Eddig azt hittem, a világ tökéletesen vagy majdnem tökéletesen ellenőrzött. Volt jó tizenöt éve az a film, Harrison Ford, amikor ír terroristákat kerestek, és a CIA-nak vagy kinek a központjában nézegették a műholdképeket. Mr. Ford az egyik felvételt bámulta (premier plán), és azt mondta: „Tits!”, na, akkor azt gondoltam, mindent látunk, mindent tudunk, milyen jó, hogy nem kopaszodom. Most meg kiderült, hogy talán mégsem látunk és tudunk mindent. (Bár az furcsa, hogy az e-mailjeimben megpendített témákhoz kapcsolódó hirdetések jelennek meg a számítógépemen...)

– Humbug – jelentette be fölényes vigyorral a kis Frank. – Hum-bug!

Néztem a bokrokat. Te jó ég, mindjárt magyarázni kezd!...

Lehajtotta a fejét, a cipője orrát figyelte. Sok ember a cipője orrát figyelve szedi össze a gondolatait.

– Az van – mondta –, az van, hogy ezen a gépen utazott huszonnégy tudós. Lehet, hogy csak tíz tudós, a többi segédtudós, de akkor is körülbelül ennyi. Ezek dolgoztak valami találmányon, valami hadi dolgon – na, ezeket a tudósokat rabolták el.

Ja, hogy erről van szó...

– Ezt én is olvastam. De nem értek belőle semmit. Ha el akarok rabolni huszonnégy kutatót, nem egyszerűbb Kuala Lumpurban a reptérre tartó taxikat eltéríteni?

Ördögi nevetés.

– Éppen ez a trükk! Senki sem gondolná, hogy egy egész repülőgépet eltérítenek huszonnégy ember miatt!

– De hát most is erről beszélgetünk, nem? Aki képes megszervezni egy utasszállító gép eltüntetését, az nem számol avval, hogy ez lesz a vezető hír, és mindennek utánanéznek, és felcsigázza a hozzád hasonló egyszerű emberek érdeklődését?

– Nem, nem – legyintett a kis Frank. – Túlzottan is nyilvánvaló, hogy azért nem érted, mert nem akarsz hozzám hasonló egyszerű embernek látszani. Be is jegyeztették a szabadalmat a gép eltűnése után négy nappal.

Dörmögtem-dohogtam, hogy:

– Ehhez megint csak nem kellett volna elrabolni a gépet. Sőt, éppen a legamatőrebb dolog lenne ezt csinálni. Tudod, mekkora szervezést igényel egy utasszállító repülőgép eltüntetése?

– Tudom – mondta a kis Frank önérzetesen.

Erre inkább nem mondtam semmit. Illetve mondtam:

– Jobb ötletem van. Háborút akarok indítani, ami ki fogja váltani a nemzetközi közösség felháborodását. Hogy, amennyire lehet, eltereljem a figyelmet, kitalálom, hogy eltűntetek egy repülőgépet. Ez lesz hetekig a vezető hír!

– Ki csinálna ilyet?

– Möszjő Poutine, leleményesen Odyesszáért. Szakmai kihívás.

– Hülyeség.

– Persze hogy az! És ha már itt tartunk. Emlékszel az Andrej Rubljov című film azon jelenetére, amikor a festők, ha jól emlékszem, tíz év után befejeznek egy munkát – egy templomot, székesegyházat vagy valakinek a palotáját –, és az úton megtámadják őket? Megtámadják és megvakítják őket. Azért, hogy ne állhassanak más szolgálatába, hogy ne készíthessenek másnak, „más dicsőségére” is hasonlóan nagyszerű festményeket, freskókat.

– Hogy jön ez ide?

– A gép tele volt festőkkel és kalligráfusokkal, Kínát képviselték Malajziában egy konferencián vagy kiállításon.

– És festettek egy nagy freskót?

– Dehogy festettek.

– Akkor ez is hülyeség. Még nagyobb hülyeség.

– Persze, hogy az! Ha festettek volna egy nagy freskót, akkor is hatalmas hülyeség lenne az egész. Éppen azt akarom megmutatni, hogy napestig lehetne összeesküvés-elméleteket gyártani. És mindig lennének rá vevők. Tudod, miért?

– Tudom – felelte –, mert állandóan hipotéziseket állítunk fel, hogy megnyugtassuk a pszichénk.

És elindult. Kicsit arrébb megállt, visszanézett. – Miért bámulod a lábfejed?

Felnéztem rá.

– Jobban tudok gondolkodni, ha nézem – feleltem. – És az ufókról még nem is beszéltünk.

Mélyet sóhajtott, és intett.

– Menjünk inkább.