2021. április 17., szombat

 


Egy ember, aki


...megvilágosodik holdvilágnál, jelleme fejlődik.

Nagyerejű és hirtelen, szociológia és genetika, megannyi rejtvény, talán egyszerű megoldásokkal, ennek most nincs jeletősége, múlt, gyermekkor satöbbi. Elméleti fizikus, este viszont (?) a külvárosi kocsmákat járja, iszik és verekszik. (Nőket nem hajkurász, idegenkedik a külvárosi nőktől, szép és értelmes nőkkel van körülvéve. Ennek sincs jelentősége.) Afféle Christopher Marlow, tudósban.

Az idő érdekli. Az időről magyaráz. Az idő miatt verekszik.

Az idő, jelenti ki, ellentmondást nem tűrő basszusán, az idő... Tegyél csak egymás mellé kellően nagyszámú Planck-időt, és megkapod azt az időfogalmat, ami a sötét agyatokban lakozik, tessék, a mennyiség átcsapott minőségbe, már ha, öblösen röhög, mert megtetszik neki, hogy mintegy véletlenül kiadta magát a poén, már ha a sötét agyatok kapcsán nem dőreség minőségről beszélni.

A kocsma népe érzi, hogy itt valami sértés hangzott el, hogy megsértették őket mint népet, szakmai ellenérvek helyett valaki, józan paraszti ész, más síkra tereli a kérdést:

Engem az érdekel, mennyi egy kilo marhahús, nem az okoskodás.

És a nyomaték kedvéért a korsót még az asztalnak is vágja, hogy csattan.

Ezt az ember nem tűri, lepofozza az akadékoskodót.

Vágás. Tántorog a holdvilágban, a hátát látjuk, fekete-fehér, Tarr Bélá-s, ráébred, hogy szellemi magasabbrendűségét nem érvényesítheti erőszakkal. Nem azért, ez is eszébe jut, mert előbb vagy utóbb úgyis beleakad egy erősebbe, a tételei érvényességét az nem érinti, tehát az sem érinti, ha ő az erősebb, de ebbe nem akar belegondolni, és nem is azért, mert egyszer úgyis meghal, tehát mindegy, mert ez sem befolyásolja a tételt, és nem is azért, mert ki tudja, mi lesz még a tételeivel, tételek jönnek és mennek: ennél sokkal mélyebb, zsigeribb, pusztán logikai okfejtésekkel levezethetetlen az egész rábredés, egy érzés, megvilágosodás, protoapoteózis: az erőszak méltatlan a szellemhez. Méltatlan, méltatlan.

Nem feltétlen szükségtelen, de méltatlan.

Süt a hold.

Így bandukol, kissé búsan a holdvilágban.

Én még embert nem tettem ki ilyen gyors jellemfejlődésnek.