A következő címkéjű bejegyzések mutatása: novella. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: novella. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 11., hétfő

Ide nekem az oroszlánt!

Tizenegy napja befogadott cicám, a keresztségben (bár ő valami természeti vallást követ) Akakij Akakijevics, leszökken, megáll a hűtőszekrény előtt, rám néz.
– Mit szeretne, Akakij? – kérdem. – Eee?
– Eeee – feleli.
Előveszem a tálkát, leteszem elé. Vagy előveszem a tálkát, és előveszem az üvegcsét is, melybe gondosan átkanalaztam a bádogdobozból – a bádogdobozosodást megelőzendő – a neki illatos, nekem szagos falatkákat, átpakolok és apró darabokra vágok mindent, és mivel ez kis időbe telik, Akakij imigyen sürget:
– Eeee-eeeeee-eeeee!
Biztos, ami biztos, megkérdezem tőle:
– Csak eee, vagy íííí is?
– Eeee! – zárja le a parttalanná váló beszélgetést, és nekiesik, ahogy elé teszem az eee-t. Azért teszek mellé egy kis ííí-t is, soha nem lehessen tudni.
És elégedetten nézem. A tizenegy nap alatt szépen kigömbölyödött. De még messze van végső kiterjedésétől.
És Akakij is elégedett. Eee-re ííí-zik.
De ő mégiscsak elégedettebb, állapítom meg, mert eszembe jut: v. Frisch, Lorenz és Tinbergen óta az állati viselkedéstan területén senki nem kapott Nobelt. És az '73-ban volt, negyvenhárom éve. Pedig, ne szerénykedjünk, vannak eredmények, vannak eredmények!



2015. május 22., péntek

Elméleti élettan

Testünk kétharmad része vízből áll. Feltevésem szerint a maradékban kell keresnünk azt a valamit, ami a szomjúságot okozza.


(forrás: youngist.org)

2015. május 19., kedd

El lehet-e mozdítani tárgykat pusztán akaraterővel?

2...* június 7-én egy távoli galaxisban idegen lények foglyul ejtették egy emberi űrhajó háromfős legénységét. A kapcsolatfelvétel a legszörnyűbb forgatókönyv szerint zajlott; a messze fejlettebb civilizáció kísérletbe fogott.

Az emberek egy makulátlan, tökéletesen egyenletes belső felületű kockában találták magukat. Némi várakozás után kiabálni kezdtek, követelték, engedjék ki őket. Követelték a jogaikat, egyikük az összeköttetéseire hivatkozva fenyegetőzött. Hosszú ideig kerestek valami rejtett ajtót, zárszerkezetet. Elkedvetlenedtek, majd felélénkültek, dörömböltek, ütötték-verték a falakat, egyikük kézfejében egy csont elrepedt. Újabb elkedvetlenedés után rúgni kezdték a felületet, nekifutásból, többször egymás után, összehangoltan ütemesen és ütemtelenül, ugráltak is, aztán izzadtan, csapzottan egymásnak estek. Ez többször megismétlődött, véresre verték egymást, már nem voltak képesek felállni sem, kúsztak-másztak egy ideig, elgyengülve megbékéltek. Végül lefeküdtek, néhány nap alatt kimúltak.

Az idegen lények tárgyilagosan feljegyezték:

„Fel sem merült bennük, csak el kellene képzelniük, már kint vannak.” 





*A XIX. századi irodalom titokzatoskodó fogása



Banksy: Caveman
(valahol Los Angelesben)
( http://carlsbadcrawl.com)



2015. május 18., hétfő

Őszülési kiskáté

Belenéztem a tükörbe – eufemizmus: magam néztem meg –, és észrevettem, ősz hajszálaim vannak. Eufemizmus (szeretem ezt a szót, úgy látszik): rengeteg az ősz hajszálam.
Ha rengeteg az ősz hajszálam, az azt jelenti, nem egycsapásra lett ennyi. Vagyis egy ideje őszülök.
Kérdés (jogos): mennyi ideje őszülök?
A választ nehezíti a tény, az ősz hajszálaim nem látszanak, mert elég világos a hajam. (Ez az oka, hogy csak most vettem észre, őszülök.)
Kérdés: ha nem lehet észrevenni a hajamban az ősz szálakat, akkor milyen színű a hajam? Átfogalmazva (személytelenítés): milyen színű az a haj, (a)melyben nem lehet észrevenni az ősz szálakat?
Válasz: ősz. (Milyen más lehetne?)
Következtetés: ezek szerint mindig is ősz kellett hogy legyen a hajam. Őszhajú kisfiú voltam („Passzolj má', ősz!”, gúnyolódhattak velem foci közben, nem emlékszem, a rossz dolgokra kevésbe emlékszik az ember; bosszúból önzőztem), őszhajú kamasszá cseperedtem, aztán, belefáradva a devianciába, őszhajú felnőtt lettem-vagyok. (Lehetett volna rosszabb is; ha egy őszhajú kisfiú megkopaszodik, az rosszabb. Szerintem.)

Másik magyarázat: lehet, a szemem előbb romlott el, azért nem láttam eddig, hogy őszülök.
Következtetés: ezek szerint közben megjavult a szemem. 
(Ha elromlik az ember szeme és meg is őszül, az rosszabb. Persze a legrosszabb, ha elromlik a szem és megkopaszodik az ember. Ez lehet a legrosszabb. Pl. Teiresziász, pl. (pláne!) Sámson. Szerintem.) 



Melissa Stocker Sámsonja
( http://handelandhaydn.org/massart-samson)




 

2015. május 10., vasárnap

Kultúrák ha találkoznak

Ludwig van, egy alkalommal, Kalkutta felé utazva, a luxuskupé egzotikus homályában beszédbe elegyedett egy cserfes hinduval.
– Ön japán? – kérdezte a hindu.
Ludwig van nem felelt.
– És mivel foglakozik? – kérdezte a hindu.
– Zeneszerző vagyok – felelte Ludwig van. (Még nem volt süket.)
„Azt mindenki mondhatja” – gondolta a hindu.
„Ez hülye” – gondolta Ludwig van.



A mimézis mimézisének (stb.) meggyalázása új mimézist szül:
tánc kimerevített pillanata - mintha kivennénk egy mondatot egy regényből, és láss csodát!: értelemmel felruháztatik!
 
Rose Breuss koreográfiája










2015. április 15., szerda

Az Élet él és élni akar

  Akhilleusz tehát kérdőn a teknősre nézett, hogy kezdődhet-e, s miközben az a változtathatatlan végzet fáradt mosolyával bólintott, ő egy kissé előrecsúsztatta lábát.



 Pagodakarfiol
(forrás: wired.com, de a természetben is megtalálható)






 

2015. április 9., csütörtök

Greenwichtől keletre

       Mind óriások vállán állunk, de ezen az oldalon hagyományos sampont használtak.



Goya egy másik kolosszusa, "Az óriás", 1814-18







2015. március 3., kedd

2015. február 21., szombat

Kései sirató

Megkívántam a lekvárt. A nagy események mindig kicsikkel kezdődnek. A kicsik is. A nagyszekrény tetején tartom a lekvárokat, behoztam egy széket, felálltam rá, levettem egyet, megettem. És, mint rendesen, a nap leírta égi pályáját. A félhomályban pedig – az ún. kutya és (az ún.) farkas közt – olykor szokatlan dolgok történnek.
Most például a szobában megszólalt ez a szék.
– Nem jól csinálod, fiam – ezt mondta.
Nem azon csodálkoztam, hogy megszólalt. Ebben nincs semmi; „irodalmilag” sincs semmi, székek évszázadok óta meg-megszólalnak (persze csak fémrész nélküli, asztalos formálta-gyúrta, még félig élő, erekkel szőtt anyagból valók, melyeken jelet hagy a mester verejtéke, tán vére is). Nem is azon csodálkoztam – mert „irodalmilag” most már az jönne, hogy akkor min, de én már annyira meghaladtam ezt a szintet, hogy még ennél a második fokozatnál sem csodálkoztam -, szóval azon sem csodálkoztam, hogy éppen ezt mondja. Mert igaza van. Szék vagy nem szék, nem csinálom jól, én ezt elfogadnám egy kenyérpirítótól is, holott annak jobbára csak fémrészei vannak. És még csak azon sem csodálkoztam - harmadik fokozat -, hogy „fiam”-nak szólít. A székéknek más lehet az időszámítása, a legtöbb szék („átlagszék”), bár erre vonatkozóan nem állnak rendelkezésemre hiteles adatok, aligha él annyit, mint a legtöbb ember („átlagember”), noha szinte biztos, hogy a legidősebb szék idősebb a legidősebb embernél; valószínűleg ez a szék is abban a korban van, ami feljogosítja a „fiam”-ozásra. Nem tartom ezt a legszerencsésebb megszólításnak, de a maga módján a „fiam”-ot is rendben levőnek találtam.
Amin csodálkoztam, az az, hogy ezt a szék apám hangján mondta.
Teljes volt a csend. Már az egész elején is, de dramaturgiai okokból kifolyólag ezt csak itt közlöm. Ebben a sűrű, lomha csendben figyeltem a széket. Apám tizenöt éve meghalt, a szék pedig nem mozdult, várt vagy gondolkodott, vagy egyszerűen csak ott volt és íveivel virágot próbált rajzolni a kutya és a farkas közé. Én viszont vártam, tényleg vártam, mert ilyenkor – ez az emlékem egyszerre megelevenedett – mindig jött egy lemondó legyintés, valami kelletlen kis magyarázat, hogy mit nem csinálok jól, hogy tulajdonképpen felesleges és fárasztó erről vagy bármi másról beszélni, mert végső soron mindketten tehetetlenek vagyunk az adott ügyben és egyébként úgy általában is.
A szék szürke virágként nyílt tovább, úgyhogy, mert rosszul viseltem a helyzetet, kénytelen voltam megszólalni:
– Apa?
A szék abbahagyta a rajzolást.
– Hogy lennék az apád? – mondta. – Én egy szék vagyok.
Akkor vártam megint, talán mond még valamit. De nem mondott, és én gyorsan beláttam, felesleges és fárasztó lenne még egyszer megkérdezni, végső soron tehetetlen vagyok ebben az ügyben. Kivittem a helyére.
Lehet, hagynom kellett volna neki még egy kis időt. Végül is soha nem sikerült még ilyen mélyen elbeszélgetnünk.



modern, összecsukható apa

2015. február 18., szerda

Találkozás

A fiatalembernek megtetszett szemben az a lány. Az ablakon át nézte, ahogy aerobikoznak. Megvárta a bejáratnál, beszélgetni kezdtek. Könnyen szót értettek, hamar kiderült, mindketten szeretik az irodalmat.
– Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset – mondta a lány, a motivációi kapcsán.
– Diétai magyar múzsám – mondta neki a fiatalember, a motivációi kapcsán.
Kicsit mosolyogtak, és pár lépés után megállapították, ez nem is annyira jó poén.
Újabb pár lépés után azt is megállapították, hogy azért, tekintettel a körülményekre és motivációikra, mégsem lehetett kihagyni.
Egy pillanatra akkor furcsa kis csend szállt le közéjük, érezték: ez így már kiindulópont.






2015. február 7., szombat

A kocka nincs elvetve

   Többórányi írás után egyszerre csak megláttam magam az egyik mondatban. Megijedtem, gyorsan kihúztam.



Escher: Hand with Reflecting Sphere
1935
 
 
 
 
 

2015. február 5., csütörtök

Kompromisszumkészség

    Sors, nyiss nekem tért! 

          ...de legalább egy üveg sört...



Sagittarius B2 - alkoholgalaxis
 
 
 
 
 
 
 

2015. január 31., szombat

Dimenziók

Earl Stanley Gardnert megkérdezték, hősei hogyhogy mindig a tárban lévő utolsó golyóval végeznek ellenfelükkel. Így felelt: „Három centet fizetnek szavanként. Minden alakalommal, amikor azt mondom „Bumm!”, három centet kapok. Aki azt hiszi, be fogok fejezni egy tűzpárbajt, mikor a hősömnek még tizenöt centnyi töltény van a tárban, az megbolondult.”
Mivel nekem nem fiz








2015. január 19., hétfő

Aging

– Lolita, életem fénye, ágyékom tüze. Bűnöm, lelkem. Lo-lí-ta: a nyelv három lépéssel beutazza a szájpadlást, a harmadiknál megpaskolja a fogat. Lo. Lí. Ta. Add ide a bugyid!
És Lolita kibújt a bugyijából, és ideadta.
Ott tartottam a jobb kezemben Lolita zsengén buja illatú bugyiját, a finoman simogató selyem kibuggyant az ujjaim közt. Az arcomba szorítottam, belefeszültem az anyagba: cirógatott, felkapott, átjárt, megrázott; a pólusaimon át is belém hatolt, a szövetek labirintusában bódító táncot lejtett az alig női test kipárolgása. Mélyen beszívtam az édes mérgeket – de a bal kezemmel továbbra is a kormánykereket markoltam. Százharminccal hajtottunk az autópályán.
Sóhajtottam.
­ – Lolita, életem fénye, ágyékom tüze... Vedd vissza a bugyid! És, és... – motyogtam, ahogy tisztult a tekintetem – nem figyelted, nem kell itt új megyematricát venni? 



Harold Lloyd: Safety Last! 
1923





2014. december 30., kedd

Pacifizmus

      "Soha többé háborút!", gondolta, és megnyomta a gombot.



 Hómajmok, Yigokunadi, Nagano, Japán
forrás: punipunijapan.com

2014. november 15., szombat

Kilátások

      Három kiló ötvenöt dekával született. Temetéséről később gondoskodnak.



Thomas Hawk: Free Fall Down into Nothing