Két
szövegről jut eszembe; megint a szokásos: néhány nap
különbséggel találkoztam velük. (Máskülönben fogyatékos
emlékezetem intézné ezt az ügyet.)
Hosszú
idő után próbálok kínaiul olvasgatni, meglepetésemre egy Yi
Zhong Tian nevű történész a kínai történelemről szóló
átfogó és mesélős munkája elején NüWa (nv3wa1, 女媧),
a kínai mitológia embereket megteremtő istennője előzményeként
(!) a bibliai Évát (héberül Hawwah) jelöli meg.
(Egy
barátom egy Balaton-parti halasbódén látott egy táblát: „Az
üzletben tulajdonos- és szemléletváltás történt”. Egy - hogy a határozatlan névelők istenének áldozzak -
dokumentumfilmben mesélte egy sanghaji genetikus, hogy mennyire
hitetlenkedve és ellenségesen fogadták a DNS-vizsgálatok
eredményeit 2000 körül az idős tudósok náluk, ragaszkodtak a
saját paradigmájukhoz: a kínaiak a többi néptől függetlenül
fejlődtek ki, ősük a pekingi előember, Sinanthropus pekinensis, a
homo erectus egy változata.)
Nietzsche
Túl jón és rosszon-jában olvasom:
„Hogy
mit köszönhet Európa a zsidóknak? – Sok mindent, jót és
rosszat, s mindenekelőtt egyvalamit, ami egyszerre a legjobb és a
legrosszabb: a nagy stílust a morálban, a végtelen követelmények,
végtelen jelentőségek félelmetességét és fenségét, a morális
bizonytalanságok egész romantikáját és magasztosságát –, s
ebből fakadóan éppen a legvonzóbb, legmegejtőbb és
legválogatottabb részét azoknak a villódzó színpompáknak és
életcsábításoknak, melyeknek visszfényétől ma európai
kultúránk égboltja, alkonyi égboltja, izzik, – talán elizzik.
Mi, művészek a nézők és filozófusok között, mi a zsidóknak
ezért – hálásak vagyunk.”
(Népek
és hazák, 250. szakasz; Tatár György fordítása)
És
persze kínálja magát a másik klasszikus, hiszen a globalizáció
kölcsönös: