2014. október 30., csütörtök

Mellékhatás

      A fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket. Ettől aztán az anya is kiborult.



  Vörös szem hatás
(forrás: pharmawords.com)












2014. október 24., péntek

Megoldás

     
Zhuang Zi, amikor felébredt, eltűnődött: nem tudta, ő álmodta-e a lepkét vagy a lepke álmodja-e őt. Inkább visszaaludt.



Noppera-bō 
(by Masasumi Ryūkansaijin)
 
 
 
 
 
 
 
 

2014. október 22., szerda

A jog útvesztői

A többrendbeli, csoportosan és folytatólagosan, előre megfontolt hirtelen felindulásból, kiskorú hatósági személy sérelmére elkövetett közszeméremsértést a bíróság szakértők bevonásával elnapolta. A védő szigorításért fellebbezett.



 forrás: justicemaybeblind.com










 

2014. október 19., vasárnap

Élet és természettudomány

     
A kormánycsapatok a legnagyobb ellenállásba az áramerőmű környékén ütköztek, estig alig néhány ohmot sikerült visszafoglalni.



Om
 
forrás:  http://pixgood.com/ganesh-om.html

2014. október 15., szerda

2014. október 13., hétfő

Az

A kilencedik születésnapjára kapta. Egy kilencéves gyereknek nehéz ajándékot választani. A vidéki nagypapa könyveket hozott, az itteni egy nyakkendőt, hiába próbálták lebeszélni róla, apa és anya megvették a rendőrségi állomásos Legót, helikopterrel és gumicsónakokkal, melyeket be lehetett tolni az épület alá. Nagyi sapkát és kesztyűt kötött, mert ellenezte a pénzért vett ajándékokat, és csúnyán nézett Ildire, mert az pénzt adott. De hát Ildi annyira elfoglalt, ritkán jár haza, és amúgy is csak a féltestvére, alig ismeri.
A fiú elsőre szerette volna megnézni, de nagyi szerető gondoskodásában előre vetette a többi ajándékot. Amikor végül a kezébe fogta, a többiek már egymással beszélgettek. Ide-oda forgatta, a fény felé tartotta, visszatette az asztalra, megsimította, és amikor nem figyelt senki, kíváncsiságból meg is nyalta.
– Micsoda hüüülye ajándék – mondta a nagyi, és közben elegyengette a csomókat a kötésén –, egy kilencéves gyereknek! Biztosan az Ildi barátja hozta – tette hozzá, oldalba bökte a fiút és rákacsintott.
De Ildi – mert amikor sok ember gyűlik össze kis helyen, mindig ez történik – meghallotta.
– Nem, nem az Ildi barátja hozta – mondta, grimaszolva.
– Akkor is hülye ajándék – jelentette ki nagyi önérzetesen. – És ami még rosszabb: csúnya.
– Csúnya? – kérdezte anyu, miközben egy süteményes tálcát egyensúlyozott. – Ugyan, éppen hogy nagyon is szép! Kitől kaptad?
– Az lesz a baj, hogy nem tudjuk hová tenni – mondta apa.
A vidéki nagypapa, akinek már piros volt az orra, nevetett.
– Ne beszélj bolondságokat, nem egérlyukba' lakik a gyerek!
– Nem azt mondom, hanem hogy később. Kell egy nagyobb ágy, rendes íróasztal. Akváriumot is akar, így számold.
A fiú egy darabig még nézegette, aztán a zsebébe csúsztatta. Csak este, fürdéskor jutott eszébe, föltette a polcra, az Angry Birdök közé.
Az iskolába ritkán vitte magával. Egy alkalommal a pad alatt játszott vele, a tanárnő észrevette, kihozatta és elvette. Nem adta vissza óra után sem, és a fiú ezt annyira igazságtalannak érezte, hogy könnybe lábadt a szeme. Amikor egy hét múlva megkapta, úgy látta, karcolások vannak rajta. Elmondta otthon, anyu felháborodott és beszélni akart a tanárnővel, de apa ellenezte, azon az estén össze is vesztek. Egyszer pedig, talán egy évvel később, Bélus, aki a labdát hozta volna, nem jött le a pályára, akkor a fiú elővette a zsákjából, és avval fociztak. Egészen messziről, ballal lőtt egy gólt, a hosszú kapufáról vágódott be, „Öcsém, mintha zsinóron húzták volna!”, mondták a nagyobbak, és ez egy életre megmaradt benne. Egy alkalommal két zavaros arcú srác megállította az utcán, kipakoltatták a holmiját, válogattak benne, de a fiút – különös – az egész nem izgatta, egészen addig, míg ahhoz nem értek; ahogy nézegették és megjegyzéseket tettek rá, röhögtek: akkor a fiú előtt elsötétült a világ, és csak arra eszmélt, hogy fáj az ökle és az egyik srác a földön ül és az orrából csöpögő fáradt vért nézi. A fiú visszapakolt mindent a táskájába, hanyagon átvetette a vállán, és elsétált.
A középiskolára valahogy összezavarodott minden. Eladta a Playstationt, és csak idő kérdése volt, mikor veszik észre. Zsolt a fiú ágya végén feküdt, a lábával a széket billegtette. Egy osztállyal feljebb járt és mindig ki tudott találni valamit.
– És nagyanyád nem megy le? Nem jár le vásárolni, vagy ilyesmi?
– Nem nagyon. Rossz a lába, egész nap a tévét nézi a szobájában.
– Az szar – mondta Zsolt –, akkor rágyújtani se lehet. – A polcot nézegette. – Azt lehetne még csinálni, hogy bemész nagyanyádhoz, beszélgetsz vele, én meg közben átnézem a szüleid szobáját.
– Nem tartanak itthon semmit.
Zsolt vigyorgott.
– Honnan tudod, megnézted? Az emberek hülyék. Anyám a bankkártyáját a konyhai fiókban tartja, és a papírra, amibe csomagolta, ráírta a pin-kódot. Azt se veszi észre, hogy leveszek róla. Csak ésszel kell csinálni.
– Nem, anyám biztosan nem így tartja. És észrevennék.
Zsolt megvonta a vállát.
– Hát, ha fostos vagy, ne csináljuk. Neked kell a pénz, nem nekem. – Felkelt és a polchoz lépett. – Mi ez?
– Az? Az egy... – mondta a fiú. – Beszélgetni lehet vele.
– Beszélgetni szoktál vele? – nevetett Zsolt, és levette a polcról. – Neked tényleg van valami beütésed. Beszélsz hozzá és válaszol is, mi, huhh?
– Persze.
Zsolt vizsgálgatta egy ideig, aztán azt mondta:
– Add nekem!
A fiú az ágyon ült, felhúzott lábait összekulcsolta, hátát a falnak vetette.
– Minek neked?
Zsolt felröhögött:
– Én is beszélgetni akarok vele – de aztán komolyan hozzátette: – Na jó, ajándéknak kéne. Olyan aranyos kis szar.
– Szilvinek?
Zsolt csodálkozott.
– Szilvinek? Miért adnák ajándékot Szilvinek?
– Hát a barátnőd, nem?
– Látszik, hogy nincs barátnőd. A legnagyobb lúzerség a barátnődnek ajándékot vinni. Pláne, ha olyan, mint Szilvi. Az nem is barátnő, az egy barátpincsikutya. Vagy pincsicica. Levakarhatatlan. Az ilyeneknek az ember nem visz ajándékot.
– De akkor kinek?
Zsolt oldalra billentette a fejét, gondolkodott. – Na jó – mondta. – De csak mert országos cimbi vagy. Egyébként nem szeretek ilyenekről előre beszélni, babona, vagy mi. Ismered azt a lányt a bében, amelyik tele van ilyen láncokkal, meg mindig feketét hord? Kiscucc, úgy hívják.
– Judit?
– Na, akkor ismered.
– És vele találkozol?
– Találkozom – vigyorgott Zsolt. – Hát, így is lehet mondani. Beszélgettem vele, ez egy olyan lökött kis csaj, olyan, mint te, csak te jó arc vagy. Elutaztak a szülei, tökegyedül van, odamegyek hozzájuk, kikerestem, hol lakik, azt mondom, azt hittem, születésnapja van, vagy mi, mutatom az ajándékot, még sajnálni is fog, hogy hiába jöttem. Onnan meg sima ügy.
– Sima ügy?
– Sima ügy. Mondjuk jobb lett volna torna után zuhanyozni, de ismerem ezt a fajtát, azt hiszi, nem akarja, közben meg akarja.
A fiú hallgatott. Zsolt hosszan figyelte.
– Most mi bajod? Baszott sápadt vagy. Na várjunk... – Zsolt leült az ágyra, és a fiúhoz hajolt. – Valaki egyszer mondta, hogy te bele vagy zúgva a Kiscuccba.
– Kicsoda?
– Mindegy. Bele vagy zúgva?
– Hülye vagy?!...
– Figyelj, te országos cimbi vagy, mindig meghívsz, meg minden. Nem akarok kicseszni veled, annyira nem érdekel a dolog. Ha tényleg bele vagy zúgva, akkor hagyom az egészet.
A fiú szorosan a melléhez húzta a lábát.
– Nem vagyok belezúgva, így érthető?
Zsolt mereven nézte.
– Biztos?
– Biztos.
– Na – mondta Zsolt, és felpattant –, akkor jó. Mert egy pillanatra azt hittem... Akkor odaadod?
– Mit? – kérdezte a fiú, mire Zsolt felmutatta és megtáncoltatta a kezében. – Ja – mondta halkan a fiú. – Persze. – De hirtelen hozzátette:
– Kétezer.
Zsolt felnevetett.
– Beszarás vagy, öreg! Téged aztán nem lehet kiismerni. Nagy bunkóság pénzt kérni most, nem? Ha lenne pénzem, vennék valamit.
– Akkor legyen ezer.
– De nem hülyéskedek, nem érted? Nincs pénzem. – Zsolt tett egy mozdulatot, mintha visszatenné a polcra, aztán mégis megállt. – Tudod mit, holnap odaadom a suliban az ezrest.
A fiú felállt és megvonta a vállát.
– Soha nem szoktál megadni semmit.
– Mért vagy ilyen pöcs? Most meg fogom. Tudom, hogy szarban vagy, na.
  Kikísérte Zsoltot.
– Holnap a suliban odaadom az ezrest – mondta az. – Becsszóra.
– Nem kell – felelte a fiú. – Amúgy sem megyek semmire egy ezressel. És tarts meg nyugodtan, már nem érdekel.
Visszament a szobájába, megállt a polc előtt, megigazította az játékokat, hogy ne maradjon foghíj.
Egy perc múlva csengettek. Zsolt állt az ajtóban.
– Te, öreg – mondta –, van egy jobb ötletem! Amikor végeztem, tudod, visszahozom. Végül is, minek hagyjam ott? Vagyis... nem is visszahozom, hanem holnap visszaadom neked a suliban. Megspórolok egy kört. A pénzt meg, azt megoldjuk. Országos cimbi vagy, bízzál bennem, holnap majd kigondolunk mindent!

2014. október 3., péntek

Bakancslista

Ábrahám nemzé Izsákot; Izsák nemzé Jákóbot; Jákób nemzé Júdát és testvéreit;
Júda nemzé Fárest és Zárát Támártól; Fáres nemzé Esromot; Esrom nemzé Arámot; (...)

Eliud nemzé Eleázárt; Eleázár nemzé Matthánt; Matthán nemzé Jákóbot;
Jákób nemzé Józsefet, férjét Máriának, a kitől született Jézus, a ki Krisztusnak neveztetik;

Jézus, a ki Krisztusnak is neveztetik, nemzé Nérót és Odoakert;
Odoaker nemzé Károlyt, a Nagyot, és a Tangokat és az Oroszlánszívűt;
Az Oroszlánszívű nemzé Fülöpöt, a kinek birodalmában a nap soha, és Erzsébetet, a kinek ugyanez csak később és szintén soha;
Erzsébet nehéz szüléssel nemzé Napóleont, a ki a tarsolyában hordta, és Bismarckot, a ki meg vasból volt kancellár;
Bismarck nemzé Lenint és Sztálint és Hitlert és Maót, ezeket, mert Bismarck szapora volt;
Ezeket nemzé Bismarck, aki vasból volt szapora;
Ezeket, a kik szinte említést sem érdemelnek;
És a kik szinte említést sem érdemelnek nemzék anyám és apám, a kiket csak én említek;
Apám és anyám, ha már megemlíttettek, nemzék engem;
már ha a történelemnek hinni lehet;
Egy tél végi napon;
már ha a történelemnek hinni lehet.
És akkor mondák, hogy a történelemnek vége;
ha már a történelemnek hinni lehet.
Most akkor tanácstalan vagyok, én, a ki vagyok, a ki vagyok, én;
Mert akkor most mi lesz? Lesz valami? Bármi?
Mire volt ez a nagy nemzékelés?;
már ha a történelemnek hinni lehet.
A jelen egyfolytában, izzadtan, csapzottan, kielégülés nélkül nemzé a jövőt, a mit nem látok;
Most, hogy a történelemnek vége;
már ha...

Majonézért még gyorsan lemegyek.
(És olajat is kell hozni, hogy el ne felejtsem.)