Félálomban bóbiskoltam, amikor
a két fiatalember felszállt. A szemem sarkából, öntudatlanul
követtem őket: mindkettő tompa színű nadrágot, az öv alá
gyűrt kockás mintázatú inget, drágának látszó edzőcipőt
viselt; vállukon rikító poliészter hátizsák. Ahogy a mellettem
lévő nyitott fülkében leültek, egyszerre átvillant rajtam a
rettenetes felismerés: „Ezek itt végig beszélgetni fognak!...”
Az alacsonyabbik – kövérkés,
szemüveges figura – jó ideig izgett-mozgott, bizonytalanul
szólalt meg:
– És ti... ti is annyira le
vagytok maradva, amennyire a Zsuzsiék osztálya le van maradva?
A másik hosszú várakoztatás
után, színtelen hangon felelt:
– Nem, mi azért annyira nem
vagyunk lemaradva, mint amennyire a Zsuzsiék osztálya le van
maradva.
Többet aztán nem is szóltak.
Bóbiskolhattam tovább.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése