2014. szeptember 12., péntek

Fekete-fehérben Cortázar után

A férfi felhajtja az italát, a pohárkát egy gyűrött bankó kíséretében a kávéház kis asztalán hagyja, szinte érzem a számban annak a valaminek az ízét, amit ivott; ballonkabátját hanyag mozdulattal átveti a vállán, kilép a párizsi utcára. Magas, jóképű, vagy magasnak hat, valójában durva az arca, de mégis, vagy micsoda. Hú, de elegáns! Olyan hanyagul, ahogy átvetette. Pedig alig ért véget a nagy háború, egy másik meg éppen zajlik, és újabbak jönnek, szóval egy csomó ember meghalt, és többségük még fel sem támadt, azóta sem, és talán, talán a köveken még itt-ott szárad a vér, azóta is; jut eszembe!, ez az ember is már meghalt, vagy rettenetesen öreg, de inkább mégis már meghalt, de most elegáns és süt a nap és nem gondolkodik ilyen hülyeségeken, mert amúgy sem szokott. És egyébként is, Charlie Parker szól, talán egy régi film ez az egész. 

 

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése