2018. május 10., csütörtök

Globalizáció

 Két szövegről jut eszembe; megint a szokásos: néhány nap különbséggel találkoztam velük. (Máskülönben fogyatékos emlékezetem intézné ezt az ügyet.)

Hosszú idő után próbálok kínaiul olvasgatni, meglepetésemre egy Yi Zhong Tian nevű történész a kínai történelemről szóló átfogó és mesélős munkája elején NüWa (nv3wa1, 女媧), a kínai mitológia embereket megteremtő istennője előzményeként (!) a bibliai Évát (héberül Hawwah) jelöli meg.
(Egy barátom egy Balaton-parti halasbódén látott egy táblát: „Az üzletben tulajdonos- és szemléletváltás történt”. Egy - hogy a határozatlan névelők istenének áldozzak - dokumentumfilmben mesélte egy sanghaji genetikus, hogy mennyire hitetlenkedve és ellenségesen fogadták a DNS-vizsgálatok eredményeit 2000 körül az idős tudósok náluk, ragaszkodtak a saját paradigmájukhoz: a kínaiak a többi néptől függetlenül fejlődtek ki, ősük a pekingi előember, Sinanthropus pekinensis, a homo erectus egy változata.)

Nietzsche Túl jón és rosszon-jában olvasom:

„Hogy mit köszönhet Európa a zsidóknak? – Sok mindent, jót és rosszat, s mindenekelőtt egyvalamit, ami egyszerre a legjobb és a legrosszabb: a nagy stílust a morálban, a végtelen követelmények, végtelen jelentőségek félelmetességét és fenségét, a morális bizonytalanságok egész romantikáját és magasztosságát –, s ebből fakadóan éppen a legvonzóbb, legmegejtőbb és legválogatottabb részét azoknak a villódzó színpompáknak és életcsábításoknak, melyeknek visszfényétől ma európai kultúránk égboltja, alkonyi égboltja, izzik, – talán elizzik. Mi, művészek a nézők és filozófusok között, mi a zsidóknak ezért – hálásak vagyunk.”

(Népek és hazák, 250. szakasz; Tatár György fordítása)

És persze kínálja magát a másik klasszikus, hiszen a globalizáció kölcsönös:







Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése